Blog

Emelőkaros iratrendező

Emelőkaros iratrendező

Az emelőkaros iratrendező napjaink egyik legfelkapottabb gyártmánya. A működése igen egyszerű és praktikus, éppen ezért minden irodában megtalálható. Az alapot az iratrendező teste adja, ahol több szín közül választhatunk. A LEITZ és az ESSELTE is szereti a színeket, úgyhogy vannak lila, zöld, kék, sárga, piros és hagyományos árnyalatok is.

Emelőkaros iratrendező

Miután kiválasztottuk a testet, meg kell tölteni az iratrendezőt. Az emelőkaros kifejezés azt jelenti, hogy a tartó belsejében mi dönthetjük el, hogy milyen dokumentumokat gyűjtünk össze. Nincs más dolgunk, mint felemelni a kart, lefűzni a lapokat, majd visszacsukni a kart. Ehhez úgynevezett lefűzhetőt tudunk használni.

 

Emelőkaros iratrendező zárva
Emelőkaros iratrendező zárva

 

Emelőkaros iratrendező nyitva
Emelőkaros iratrendező nyitva

Amikor lefűzhetőt választunk, akkor ismét széles választék áll a rendelkezésünkre. A DONAU márka által készített hagyományos átlátszó fólia minden irodában alapdarabnak számít, amit a VICTORIA katalógustartójával tudunk megbolondítani. Utóbbi elválasztja, tehát rendszerezi az iratokat anélkül, hogy másik irattartót kéne levennünk a polcról.

 

Victoria emelőkaros iratrendező
Victoria emelőkaros iratrendező

 

Victoria emelőkaros iratrendező
Victoria emelőkaros iratrendező

Amennyiben valami különlegességre vágyunk, akkor találunk nem mindennapi lefűzhetőt. A VIQUEL kék, füllel ellátott terméke könnyen kezelhetővé teszi a papírokat. Ugyanebben a márkában találunk átlátszó és színes pakkot is. Ha pedig a dokumentum nagyobbra sikeredett az átlagnál, akkor a DONAU fekvő lefűzhetője siet a segítségünkre, ami egészen A3-as méretű.

Napjainkban könnyen elvégezhetjük az iratok rendezését, akár színek, akár fülek szerint. A termékek kompatibilitása lehetővé teszi, hogy kedvünkre válogassunk.

Rendeljen webáruházunkban emelőkaros iratrendezőket hatalmas választékban a legjobb márkákból:

Emelőkaros iratrendezők

Victoria Basic iratrendező 75mm A4 PP/karton élvédő sín nélkűl, kék (IDI75KN)

VICTORIA iratrendező, 75 mm, A4, karton „Eco”

VICTORIA iratrendező, 75 mm, A4, PP/karton, élvédő sínnel „Basic” szürke (IDI75SZ)

VICTORIA iratrendező, 50 mm, A4, PP/karton „Basic” piros

VICTORIA iratrendező, 50 mm, A4, PP/karton „Basic” lila

VICTORIA iratrendező, 50 mm, A4, PP/karton „Basic” sötétkék

VICTORIA iratrendező, 75 mm, A4, PP/karton „Basic” piros

VICTORIA iratrendező, 50 mm, A4, PP/karton „Basic” kék

VICTORIA iratrendező, 50 mm, A4, PP/karton „Basic” szürke

VICTORIA iratrendező, 50 mm, A4, PP/karton „Basic” sárga

VICTORIA iratrendező, 75 mm, A4, PP/karton „Basic” szürke

VICTORIA iratrendező, 50 mm, A4, PP/karton „Basic” fehér